fc-chelsea

MAGYAR SZURKOLÓI WEBOLDAL - Minden amit a Chelsea football clubról tudni lehet!

                   

 

Valljuk meg, rémes volt az, amit láttunk ma a pályán. Az a csapat, akinek Titus Bramble gólt fejel az első negyed óra végén, nem is érdemli meg, hogy győzzön. Valószínűleg így gondolhatta ezt Phil Dowd játékvezető is, aki egy vitatható szituációnál az 51. percben, 1-1-es állásnál Cech kiállításával és büntetővel lepte meg a közönséget. A büntető befújható volt, hiszen történt kontakt a támadó és a hálóőr közt, de hogy mire fel a piroslap...

Innen aztán már nem volt feltámadás, a vége 3-1, most még a hosszabbítás sem a Chelseanek kedvezett, lévén a harmadikat a 91. percben kaptuk. Hozzá kell tenni, hogy Ashley Cole ekkor már nem volt pályán, hiszen bokasérülése miatt a vendégek 9 emberrel fejezték be a találkozót.

Mondjuk ki, jobb volt ma a Wigan. A DW stadion gyepén valahogy ma nem akart menni a Kékeknek, sok védelmi hibával, erőtlen támadásokkal, hajtás és szív nélkül játszottak a Chelsea játékosai, amivel a nehezen megszerzett elsőséget is feladták, nem beszélve az egész szépen alakuló veretlenségi sorozatról. A Chelsea a 90+ percből összesen haton játszott jól, az 1-0-ás fordulás után a második játékrész elején. Az egyenlítés után hirtelen már 1-3 is lehetett volna Malouda és Terry révén, de aztán a kiállítás visszaterelte a Kékeket abba a mederbe, amelyet az első félidő során követett.

Röviden: a Stoke ellen már látni lehetett a jeleket, hogy valahol valami nem jó, azonban a Spurs elleni sima 3-0 elterelte erről a figyelmet. Talán jókor jött a józanító pofon, hiszen BL forduló lesz hét közben, majd a hétvégén a Liverpool elleni rangadó következik.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 1
Heti: 9
Havi: 25
Össz.: 6 196

Látogatottság növelés
Oldal: Chelsea vs. Wigan
fc-chelsea - © 2008 - 2024 - fc-chelsea.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »